A jövő kódja a fejedben van?

A hagyományos programozó-képzés erős matematikai vagy mérnöki alapokra épít és központi eleme az objektum orientált programozás, valamint a teljes projektek tervezésének elsajátítása. Mint minden kisebb ország minden tudásterületére, az informatikai képzésre is igaz, a felsőoktatásban oktatók saját konkurenciájukat képzik. Ennek megvannak a maga hatásai egy-egy szakterületre. A modern képzések, melyek jellemzően tengeren túli módszereken alapulnak sokkal kevésbé elmélet-orientáltak. A bonyolult matematikai vagy informatikai összefüggéseket gyakorlati példákon keresztül mutatják be. E megoldás a gyakorlásra fókuszál és vélelmezi, kellő számú ismétlés után mindenki képes rájönni, az adott elmélet illetve működés mit jelent és milyen természetű a gyakorlatban. Az új módszerek nagy előnye, hogy nem kellenek hozzá friss vagy stabil matematikai alapok, épp ezért az ilyen tanulás például karrierváltók számára is ideális, hiszen a gyakorláshoz „csak” rengeteg kitartás és komoly elszántság kell.

Egy fejlesztő csapat napi működésében az egyetemi és a tanfolyamon szerzett tudásnak is megmutatkoznak az előnyei és a hátrányai egyaránt. Míg egy diplomás programozó hamarabb lehet képes nagyléptékű problémákat átlátni, addig egy karrierváltó olyan megvalósítási vagy optimalizálási megoldásokat adhat a projekthez, aminek alapját az élet egészen más területéről hozza. A fenti két különbségen kívül még számos dolog van, melyet az eltérő életút, a tapasztalat és a személyiség ad hozzá a csapatmunkához. A fejlesztés kreatív munka, minden szín és minden szint hasznosulhat benne.

Mi, a rixel csapat, hiszünk a közösségben, a kölcsönösen előnyös együttműködésben. Törekszünk minél több fejlesztésünket, amennyiben a projekt megengedni, nyílt forráskódban megvalósítani. Ingyenes kiadványokat készítünk a hozzánk közel álló fejlesztési területekről. Képzési terveink is vannak. Nem félünk saját leendő konkurenciánktól, hiszen minden tehetségtől sokat tanulunk, az új ötletek és azok megvalósítása a mi képességeinket is fejleszti. Határaink feszegetése napi rutinunk. Ha te is ilyesmire vágysz, keress minket nyugodtan, járj bármerre is az informatika ösvényén.